Beszéltünk már arról, hogy milyen interjútípusokkal találkozhat az egyszeri álláskereső, és megígértük, hogy három állásinterjú fajtára kitérünk külön is. Jöjjön is az első, ami talán a legmegosztóbb típusa az interjúknak: a stresszinterjú.
De mi is az a stresszinterjú?
Mire számítson az ember, ha stresszinterjúval találja magát szemben? Mivel jár? És vajon etikus vagy etikátlan gyakorlat a használata?
A stresszinterjú műfaját olyan esetekben szokták a cégek használni, amikor előre tudják, hogy az adott munkakörben extrém nagy stressztűrő képességre lesz szüksége a munkavállalónak. Célja, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amikor a jelölt stressztűrését és a stresszhelyzetre adott reakcióit tudják felmérni, és így reális képet kapjanak arról, hogyan bírja majd a valós helyzeteket kezelni a kolléga. Elsősorban nagy felelősséggel járó, vezetői pozícióknál alkalmazzák, vagy akkor, ha a munkakörhöz az is hozzátartozik, hogy a problémás emberek kezelése is könnyedén menjen a leendő kollégának.
Hazai körökben egy kevéssé ismert interjúfajtáról van szó - ritkán hallani, hogy valaki ilyen interjún vett részt. Persze, előfordulhat, hogy a jelölt csak nem vette észre, hogy stresszinterjún járt. Hogy miért? Mert a stresszinterjú célja pont az, hogy láthatatlan maradjon. Ha az ember tudja, hogy egy stresszinterjún vesz részt, és az ez irányú képességeit vizsgálják, akkor teljesen másképp teljesít, mintha őszinte lenne a szituáció.
Példák stresszinterjúra
Egy állásinterjú esetén minden álláskereső eleve stresszhelyzetet él meg. Ha ezt a munkáltató még tetézni akarja, viszonylag egyszerűen tudja emelni a jelölt stressz-szintjét. Csak hogy néhány példát említsünk:
- A megbeszélt időponthoz képest az interjúztató megvárakoztatja a jelöltet.
- Váratlanul és/vagy többször is megszakítja az interjú menetét.
- Az interjú során, azonnal megoldandó feladatot adnak a jelöltnek, vagy megoldandó szituációba helyezik.
- A várttal ellentétben kifejezetten nagy számú interjúztató ül le a jelölttel szemben az asztal túl oldalán.
- Gyors egymásutánban hangoznak el az interjúkérdések, hogy a jelöltnek ne legyen egy pillanatnyi ideje sem átgondolni a válaszait.
- Konkrétan megkérdőjelezi az interjúztató a jelentkező tapasztalatait és/vagy szakmai kompetenciáját.
- Kifejezetten nagy figyelmet fordít az interjúztató a jelöltre. Ennek ellenkezője is elég bevett eszköz, amikor egyáltalán nem kap figyelmet (látszólag) az interjú során az álláskereső.
De álljon itt pár konkrét, az életből és ismeretségi körből hozott példa is a fentiek illusztrálására:
- Az egyik nagy informatikai cégnél például az interjú közben szándékosan a szomszéd irodában fúrtak és faragtak, hogy kizökkentsék a jelöltet.
- Egy gyártó cég úgy interjúztatott egy leendő részlegvezetőt, hogy az interjú kellős közepén megszólaltatták a tűzjelző berendezéseket, így megfigyelhették, hogyan reagál a vészhelyzetre.
- Egy biztosító társaságnál szándékosan lekezelő és ellenszenves stílusban kérdezték a jelölteket, mondván, hasonló fogadtatásra számíthatnak majd az eladás során is.
- És íme egy nagy klasszikus: az interjúztató az interjú közepén kiönti a pohár vizét az asztal közepére, amitől az alany is vizes lesz, miközben azt figyeli, a jelölt hogyan reagál a helyzetre.
Etikus vagy nem etikus?
Ez itt a kérdés. A válasz viszont nem egyértelmű. A HR szakma képviselői között is vannak többen, akik etikátlannak tartják ezeket a praktikákat, mert véleményük szerint az ilyen típusú interjú valójában bújtatott emberkísérlet az alany beleegyezése nélkül. És valóban, felmerül a kérdés, hogy egy bizonyos határt átlépve, megéri-e ekkora megpróbáltatásban részesíteni valakit azért, hogy meg tudjuk milyen munkavállaló lesz.
Ugyanakkor bizonyos munkakörök esetén olyan skillekre - vagy skillek hiányára - derülhet fény a stresszinterjú segítségével, amik döntőek lehetnek a kiválasztás folyamatában és amelyek hosszú távon kihatással lehetnek a cég belső működésére és általános megítélésére is.
