close
Vissza a blogra
Dreamjo.bs
3 perc
december 08.
Álommelók

Ezért jó mérnöknek lenni a BEKO Engineering Kft-nél

Ezért jó mérnöknek lenni a BEKO Engineering Kft-nél

Szakmai gyakornokként csatlakozott a BEKO Engineering csapatához, majd az akkori projekt lezárultával és annak értékelésénél annyira elégedettek voltak a teljesítményével és a hozzáállásával, hogy marasztalták. A cég immár befutott hardver tervező mérnök munkatársával beszélgettünk, és tőle természetesen elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mire számítson egy leendő villamosmérnök kolléga, ha ma állna munkába.

Milyen feladaton dolgozol jelenleg?

Turbinavezérlést, -felügyeletet ellátó vezérlőszekrények vezetékezési sémájának és 3D modelljének dokumentálásával foglalkozom. EPLAN tervezőszoftvert használok a mindennapi munkám során.

Hogyan dolgozol (módszer, technika, helyszín, körülmény, csapatban vagy egyénileg)?

Munkám során folyamatos egyeztetés zajlik az adott projekt csapatával. Korszerű eszközpark áll rendelkezésre a feladataim elvégzéséhez. Tervező szoftver gyakorlott használata mellett az alapvető műszaki és villamos ismeretekre támaszkodom a mindennapokban, kiegészítve projektspecifikus szabályokkal.

Mit csinálsz egy munkanapod során?

Időm nagy részét az EPLAN-on belüli rajzolással töltöm, megszakítva pár projektmeetinggel és kávé szünettel a kollégáimmal.

Hogyan kerültél a jelenlegi pozíciódba?

2018 májusában csatlakoztam a BEKO mérnöki csapatához, ekkor még szakmai gyakornokként, részmunkaidőben, egyetemi tanulmányaim mellett. Előre tervezetten 4 hónap hosszúságú projektmunkával kezdtem az egyik partnerünknél. Szerencsére a projekt idő után megmaradt a kölcsönös elégedettség és a jó kapcsolatom a BEKO-val, így 2019 februárjában újrakezdtük az együttműködést. Az élet izgalmas fordulata, hogy projektmunkám helyszíne megint ugyanaz az ügyfél lett, csak a csapat változott.

Milyen volt beilleszkedni a csapatba?

Miután felvettek, rögtön két csapathoz is bekerültem, ami sok új arcot jelentett, így az első pár hét, egy hónap különösen fejkapkodós volt. Kezdetben nehéz volt a beilleszkedés fiatal korom, kevés tapasztalatom és magamnak való természetem miatt de folyamatosan oldódott a helyzet, és a csapat szerves részévé váltam. A projekten lévő kollégáimmal nagyon hamar összeszokott csapattá alakultunk, ami nagyon sokat segített és megadta a kezdőlökést.

Mennyire látsz bele a cég működésébe (transzparencia)?

Minden számomra releváns, fontos információ rövid idő alatt a rendelkezésemre áll.

Honnan érkeznek az ötletek?

Az ötletek leggyakrabban házon belülről érkeznek.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?

A tervezési folyamatot, mert mindig van valami, amihez új és egyedi megoldás szükséges, amiből tanulhat az ember.

Hogyan követed/vezeted a feladataidat?

Excel táblázatban, így a korábban teljesített feladataim sem vesznek el, vissza tudok nyúlni a „miért”-ekhez, ha szükséges.

Mi volt a leghasznosabb szakmádba vágó könyv, és mit olvasol most?

A belső dokumentációknál hasznosabb olvasmányokat nem fogtam még a kezeim között.

Mi a legnagyobb tanulság, amit a jelen munkahelyeden tanultál?

Amit úgy tálalnak feladatot, hogy „5 perces munka” az lesz biztosan a legidőigényesebb és legbonyolultabb feladat. :)

Miért jelentkezzen hozzátok valaki?

A BEKO egy nagyon széles kapcsolati bázissal rendelkező szolgáltató cég, így biztosan hamar el tudnak helyezni egy projekten, továbbá adott a változtatás lehetősége is, ha mégse megfelelő számodra az adott projekt. Jól kidolgozott a csapatkohézió is, rendszeresek a kisebb volumenű találkozások, még a kialakult járványhelyzetben is megtalálják a módját, hogy erős maradjon az összetartás virtuális programokkal, játékokkal.

Szerinted miért jobb itt dolgozni, mint máshol?

Leginkább a változatosság és a sokszínű feladatok miatt.

 

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
új
MediorRészmunkaidősTeljes munkaidős

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősCégvezetés, Menedzsment

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
SeniorTeljes munkaidősCégvezetés, Menedzsment

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősIT Szoftverfejlesztés

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősJog/Compliance

Bruttó havi bér

600 000-900 000HUF

új
JuniorTeljes munkaidősMérnök & Gyártás

Bruttó havi bér

490 000-550 000HUF

új
JuniorTeljes munkaidősMérnök & Gyártás

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősLogisztika, Beszerzés

Fizetési sáv

Nincs megadva

Kapcsolódó cégek