close
Vissza a blogra
Reitmesz Kornél
3 perc
február 20.
HR szakembereknek

Hogyan lehet szerethetővé tenni egy munkahelyet? Szórakoztató programok kontra mélyben húzódó tendenciák

Az elmúlt másfél évben a Dreamjobs pályázatától függetlenül is olyan folyamatokat indítottunk el a cégünkben, amelyek révén igyekeztünk valóban szerethetővé tenni a munkahelyünket, illetve csökkenteni a fluktuációt. E törekvések megkoronázásaként el is nyertük a Szerethető Munkahely címet. A tapasztalatink mentén összegeztük, mi befolyásolja igazán a munkatársak közérzetét. Baji Katalin, a Prizma Csoport HR igazgatójának vendégcikke.

Azzal a feladattal érkeztem a Prizma Csoporthoz, hogy dinamikus növekedése okán a munkaerő megtartására és a toborzás fejlesztésére koncentráljunk. A Prizma Cégcsoport teljes körű facility managementtel, illetve közétkeztetéssel, munkahelyi étkeztetéssel foglalkozik. Ez utóbbi több, egészen különböző tevékenységet jelent, így az épületek műszaki üzemeltetését, takarítását, fit-out kivitelezését, őrzést és kertészetet. Ezért a munkavállalók képzettsége, háttere, motivációi, a fluktuáció okai egészen széles skálán mozognak.

Megkérdeztük a munkavállalókat

Első lépéseink egyike a dolgozói elégedettségi mérés bevezetése volt 2023-ban, hogy lássuk, hol van szükség beavatkozásra. A begyűjtött visszajelzések alapján akciótervek születtek, az inflációra való tekintettel extra fizetésemelésre került sor, a cég iránti elkötelezettséget díjazó hűségbónuszprogramot indítottunk, és több helyen átalakítottuk az irodabeosztást. Sok új eseményt is bevezettünk a vállalat életébe, mint például a húsvéthoz és a Halloweenhez kapcsolódó programokat, a majálist, a nyári közös jégkrémezést és adventi programok egész sorozatát.

A cégek ma már gyakorlatilag verseny futnak egymással, ki tud több, izgalmasabb fancy programmal előrukkolni, és ezeknek egyébként meg is van a maguk funkciója, segítenek visszacsalogatni a munkatársakat a home office otthonmelegéből újra az irodába, lazítják a mindennapi stresszt, a közösséget is építik. De úgy gondolom, nem ezeknek a körülményeknek a megléte vagy hiánya befolyásolja azt, ha egy dolgozó úgy dönt, máshol szeretné folytatni karrierjét. Inkább az számít, hogy alapvetően jól érzi-e magát a csapatában, őszinte párbeszédet tud-e folytatni a vezetőjével, kap-e visszajelzést a munkájáról. Ezek a programok csak egy pluszt jelentnek, amelyekből érzi, figyelnek rájuk, megbecsült tagjai a szervezetnek, de nem ez fogja megoldani a lojalitás problémákat. Hanem ha valaki a vezetőjével jó kapcsolatban van, a bizalom szintje magas, rendszeres visszajelzést kap és adhat a vezetőjének és olyan feladatokon, projekteken dolgozhat, ami motiválja. Ez a kulcs a munkavállalói megtartásnak!

A fluktuáció mélyebb okai

Az ilyen helyzetek kezelésére, a mélyben húzódó mozgatórugók befolyásolására hosszabb és összetettebb folyamatokra van szükség. Például az egyik üzletágban 360 fokos értékelést folytattunk le (ilyenkor a résztvevők visszajelzést kapnak a közvetlen munkatársaiktól, feletteseiktől és beosztottjaiktól). Ennek mentén volt, ahol szükségesnek láttuk beavatkozni a csoportdinamikába, korrigáltunk feladatokat, alá-fölé rendeltségi viszonyokat. Az említett elégedettségi felmérés hatására nagyobb jelentőséget kapott a vezetőség számára a belső kommunikáció, aminek erősítésére intranetet hoztunk létre híroldallal, különleges funkciókkal, amelyek a közösséget erősítik, illetve más területek hírei mellett HR-tartalmakat is közlünk.

Folyamatosan készítjük az exit-interjúkat, jelenleg pedig fejlesztjük a pre-onboarding és onboarding folyamatainkat, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják, születik-e bizalmi kapcsolat a munkavállaló, valamint a vezető és a csapattagok között és az onboarding programok segítik az elköteleződést is. Így például az eddiginél nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a próbaidő felénél és végénél egy-egy értékelésre a munkavállaló és a vezető részéről is, hogy mi megy már jól, miben van szükség támogatásra a vezetőtől és a csapattól. Szintén fontos, hogy egy onboarding szakaszban az a fázis is mindig elérkezik, amikor elveszettnek érzi magát a munkavállaló, és ilyenkor nem hatékony, ha a vezető azzal jön, harmadjára kérdezed, már négyszer elmondtam, ezt hogyan kell csinálni. Ilyenkor arra van szükség:

 

„Menni fog, én bízom benned!”

 

Egy bizonyos szint felett pedig a bérezés sem jelent motivációt, ahogy a Maslow-piramisban haladunk felfelé, az anyagi biztonság foka felett azok a kicsi különbségek, amelyek a bérversenyben lehetnek, nem tartanak itt és nem is visznek el senkit. Az önmegvalósítás, a kreativitás és egy bizonyos fokú szabadság a munkában valóban fontos a munkavállalók számára. Tehát az is feladat, hogy a vezetőket segítsük összehangolni az alkalmazottak egyéni céljait a szervezet céljaival. A vezetők fejlesztését többek között ezért is fontosnak tartjuk, és erre jobban szeretnénk fókuszálni az idei évben.

 

Baji Katalin, a Prizma Csoport HR igazgatójának vendégcikke

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
új
MediorTeljes munkaidősIT Üzemeltetés & PM

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősSales

Fizetési sáv

Nincs megadva

SeniorTeljes munkaidősSales

Fizetési sáv

Nincs megadva

MediorTeljes munkaidősEgyéb

Fizetési sáv

Nincs megadva

MediorTeljes munkaidősSales

Fizetési sáv

Nincs megadva

MediorTeljes munkaidősIT Üzemeltetés & PM

Fizetési sáv

Nincs megadva

SeniorTeljes munkaidősIT Szoftverfejlesztés

Fizetési sáv

Nincs megadva

SeniorTeljes munkaidősIT Szoftverfejlesztés

Fizetési sáv

Nincs megadva

Kapcsolódó cégek