close
Vissza a blogra
Árvai Barbara
4 perc
április 18.
Heti menü

Kiderült: tényleg a főnökeik miatt mondanak fel leggyakrabban a fehérgallérosok!

A vezetővel való általános rossz kapcsolat, az elismerés hiánya és a túl sok stressz vezet a legtöbb esetben felmondáshoz a szellemi munkát végzők körében a legfrissebb kutatásunk alapján.

Leggyakrabban a diplomások és a kereskedelemben dolgozók hagyják ott munkahelyüket a felettesük miatt, a legnagyobb fluktuáció a nagyvállalatoknál jellemző. A távozófélben lévő munkavállaló marasztalását jobb munkakörülményekkel, magasabb fizetéssel vagy előléptetéssel próbálja megoldani a cégek többsége.

Az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók a legaktívabbak és legtudatosabbak, ha munkahelyi felmondásra kerül sor – ez derült ki legutóbbi felmérésünkből, amiben arra kerestük a választ, mennyiben járul hozzá a felettes és a vele való rossz kapcsolat egy állás otthagyásához a fehérgalléros dolgozók körében. Az eredmények szerint emiatt a kereskedelemben dolgozók mondanak fel a legmagasabb arányban (15%), ezt követi a gyártás (10,7%), az oktatás (7,9%) és az egészségügy (5,2%), legritkábban pedig a gyógyszeriparban (0,06%) fordul elő. A legtöbb felmondás toronymagasan a nagyvállalatoknál (40,9%), a legkevesebb a mikrovállalatoknál (11,8%) történik, leggyakrabban 1-3 év ott tartózkodás esetén (32,7%).

Főnökeink felelnek a felmondások nagy részéért

Az állásportál kutatása alapján a felmondások 5 leggyakoribb oka a vezetővel való általános rossz kapcsolat (59,3%), az elismerés és a pozitív visszajelzések hiánya (50,8%), a túl sok stressz, a kiégés (48%), a rossz munkahelyi légkör és munkatársi kapcsolatok (45,8%), valamint a nem megfelelő fizetés (45,2%). Egyéni válaszokból kiderült, hogy még mindig sok helyen létezik a fekete foglalkoztatás, de az oltáskényszer vagy az, ha nincs lehetőség otthonról dolgozni mind hozzájárulnak a munkahelyváltáshoz.

leggyakoribb, felmondás, ok, felettes, főnök, ebook, e-book

A felettes miatti felmondási szándék a 45 év felettieknél határozottan csökken, kivéve a középvállalatoknál dolgozó 45-54 évesek (30,88%) körében, itt a felmondási szándék közel azonos az eggyel fiatalabb, 35-44 éves korosztállyal (30,18%). A kitöltők majdnem háromnegyedének (72,2%) távozása mögött egyébként konkrétan a főnökével való rossz kapcsolat áll. A legfőbb problémák a felettessel a felsőbbrendűségének éreztetése (56,6%), a mikromenedzselés és bizalmatlanság (53,3%), a rossz kommunikáció (48,1%), valamint a kiszámíthatatlanság, a kettős mérce alkalmazása és a kivételezés voltak. Az esetek harmadában a jelent meg a szakmai kvalitások hiánya és a büntetés, megfélemlítés használata motivációként a főnök részéről.

Motiválható-e még egy távozófélben lévő munkavállaló?

Egy munkavállaló felmondásakor a cégvezetés általában felismeri, hogy egy új kolléga felvétele és betanítása jóval nagyobb költséget és energiát jelent, mint a jelenlegi munkatárs megtartása. Ezért – a felmérés alapján – az esetek majdnem felében (44,5%) nyitottak arra, hogy különböző ajánlatokkal a távozni kívánó kollégát maradásra bírják. Ilyenkor általában jobb munkafeltételeket (35%), magasabb fizetést (29,6%), vagy munkakörben bekövetkező változásokat (20,4%), előléptetést (10,7%) ígér a munkaadó. Mindezek hatékonysága azonban kérdéses, hiszen nem biztos, hogy a felsoroltak megoldják a munkavállaló korábbi problémáit. A kutatás további eredményeit összegző ingyenes ebookból ki is derül, hogy elsősorban nem ilyen jellegű megoldásokra vágynak a fehérgalléros dolgozók.

felmondás, ebook, e-book, felettes, főnök, kutatás, dreamjobs

A kutatás további eredményeit egy ingyenes elérhető, 26 oldalas ebookban foglalta össze a DreamJobs, melyben részletes válasz kapható olyan kérdésekre, mint hogy vajon a fizetésemelés megoldás-e a munkavállaló marasztalására, mekkora szintű béremelés tekinthető komoly megtartó erőnek, és melyik korosztály motiválható legjobban a pénzzel. Mire vágynak még jobban az anyagi kompenzációnál a szellemi munkát végzők? Milyen személyiségjegyek alapján ismerhető fel egy toxikus felettes, és mely tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó főnöknek?

A Főnökök és felmondások című ebook hasznos javaslatokat is ad arra vonatkozóan, milyen jelekből ismerhetjük fel a mérgező főnököket, hogyan legyen jó vezetőnk, valamint miként hogy előzhetjük meg a felmondásokat és marasztalhatjuk a kollégákat.

Regisztrálj vagy lépj be most, és keresd az ingyenes e-bookot a dashboardon!

További cikkek a témában

Kapcsolódó állások
új
MediorRészmunkaidősTeljes munkaidős

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősCégvezetés, Menedzsment

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
SeniorTeljes munkaidősCégvezetés, Menedzsment

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősIT Szoftverfejlesztés

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősJog/Compliance

Bruttó havi bér

600 000-900 000HUF

új
JuniorTeljes munkaidősMérnök & Gyártás

Bruttó havi bér

490 000-550 000HUF

új
JuniorTeljes munkaidősMérnök & Gyártás

Fizetési sáv

Nincs megadva

új
MediorTeljes munkaidősLogisztika, Beszerzés

Fizetési sáv

Nincs megadva