close
back to the blog
Dreamjo.bs
3 minute(s)
June 04
For employers

Húzd ki! Kapcsold le! Ne dobd el!

Szeretnél tenni valamit a Földünkért a munkahelyeden is? Cikkünkben a legegyszerűbb környezettudatos lépésekkel ismerkedhetsz meg.

Június 5-e a környezetvédelmi világnap, ami a Föld súlyos szennyezettségére igyekszik felhívni a figyelmet. Évi 8 millió tonna szemét, főleg műanyag kerül az óceánokba. A műanyag hulladék 40 %-a egyszer használatos műanyagból áll, például szívószálból, eldobható evőeszközökből és poharakból, fültisztító pálcikákból, nejlonszatyrokból, csomagoló fóliákból és hasonlókból áll. Ráadásul bolygónk erőforrásai végesek, melyekkel egyébként mindezt a sok felesleget feldolgozhatnánk.

Sokféleképpen megközelíthetjük a természetvédelem témáját. Ebben az egyre kirtikusabbá váló helyzetben azonban nem érdemes arra várni, hogy majd egy felülről jövő rendelkezés szabályozza a környezetszennyezést, vagy hogy majd azok az országok figyelnek jobban, akik többet szemetelnek és így tovább, hanem egyénenként, egymástól függetlenül is meg kell tennünk a tőlünk telhető intézkedéseket. Legnagyobb ráhatásunk természetesen az otthonunkra van, de időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Nézzük meg, mit tehetünk a bolygónk túléléséért például egy irodai környezetben:

Húzd ki!

Húzz ki minden elektromos eszközt, amikor már nincsenek használatban. Nem elég például levenni a töltőről a laptopot, vagy a telefont, ki is kell húzni a kábeleket a konnektorból ahhoz, hogy megszűnjön az áramfelhasználás.

Kapcsold le!

Kapcsold le a villanyt azokban a térségekben, ahol nem tartózkodik senki, és ha utolsóként hagyod el az irodát győződj meg róla, hogy minden lámpát lekapcsoltál.

Ne nyomtasd ki!

Mielőtt nyomtatnál, gondold végig, hogy biztosan szükséges-e nyomtatnod, vagy elég, ha digitálisan olvasod vagy tárolod az adott anyagot. Ma már szinte mindenre van egy digitális megoldás is, ami tökéletesen helyettesíti a papíralapú verziókat.

Használd újra!

Mielőtt kidobnál valamit, tedd fal magadnak a kérdést, hogy lehetne-e még valamire használni, illetve kérdezd meg a környezetedben lévőktől, hogy kell-e nekik valamire az adott tárgy.

Szelektálj!

Ha úgy döntesz, hogy mégis kidobod, dobd a megfelelő helyre. A szelektív hulladékgyűjtés ma már nem fáradtság. Ha esetleg nincs a munkahelyeden szelektív hulladékgyűjtő, akkor vigyél be magad, ez nem lehet akadály.

Kerüld a vegyszert!

Rengetek kemikáliát adunk hozzá vizeinkhez, melyek nagy része véglegesen nem távolítható el az ivóvízből. A vegyszerek, tisztálkodószerek nagy mennyiségben tartalmaznak mikroműanyagokat is, amik a vízi élővilág kihalásához vezetnek. Javasold a biológiailag lebomló kézmosó folyadék, mosogatószer, mosogatótabletta és tisztitószerek használatát.

Használj üveget!

Az üdítőitalaink sajnos többnyire csak műanyagpalackokban érhetők el. Nehéz lenne teljesen kiküszöbölni őket, de csökkenteni szerencsére egyszerű. A munkahelyeken is alkalmazhatók a nagyobb vízadagoló gépek, és a vízszűrő berendezések a csaptelepeken, melyek beszerzését akár te magad is kérvényezheted.

Használd tovább!

Sokan járunk el menüzni munkaidőben, és szinte mindenhol a rövid élettartamú, ócska műanyagokban kapjuk az ételt. Ezeket, bár nem sokáig, de egynél azért többször is lehet használni. Mosd el az ételeseidet és gyűjtsd őket egy helyre. Használd fel őket újra, ha elvitelre kéred az ebéded. Akár a kollégáidat is megkérheted minderre. Ugyanez vonatkozik a reklámtáskákra, nejlonszatyrokra is.

Mondj nemet!

A munkahelyi konyhák többnyire fém evőeszközökkel felszereltek. Ne kérd el az ebédedhez adott műanyag evőeszközöket, szívószálat vagy poharat, hiszen nincs rá szükséged. Így visszaszoríthatod azok gyártását.

Támogass!

Vásárláskor, például az irodaszerek beszerzésekor válaszd azokat a szolgáltatókat, akik újrahasznosított anyagokból dolgoznak. Az íróeszközök és a papírok ma már elérhetőek újrahasznosított alapanyagokból is.

Ez a néhány tipp gondolatébresztőként szolgál a környezettudatosság témájában, de hosszú a lista azokról, amit még megtehetnénk a bolygónk jövőjéért. A felsoroltak nem igényelnek különösebb erőfeszítést, mégis számtottevőek a környezetvédelem szempontjából. Ráadásul minél kisebb létszámmal, minél kisebb irodában dolgoztok, annál könnyebb ezeket megvalósítanotok.


 

Nektek már környezettudatos a munkahelyetek? Mutassátok meg a DreamJobs cégprofilotokon a Környezettudatos HR Badge hozzáadásával. Ha úgy érzitek, több mindenre is büszke lehet a csapatotok, akkor nevezzetek a 2019-es Szerethető Munkahelyek Díjért itt.

Képforrás: Freepik.com

More articles

Related jobs
Kapcsolódó cégek

Still looking for your dream job?

Subscribe to our newsletter and stay up to date with the latest news and offers!

Please provide your email address!