close
back to the blog
Árvai Barbara
July 05
Weekly menu

Nyári szabadságok vs újranyitás- Miben lesz más ez a nyár?

Korábban a nyári szabadság volt az az időszak az évben, amire minden munkavállaló egy éven át várt, és aminek minden pillanatát előre megterveztük, hogy maximálisan ki tudjuk használni. Hogyan változik ez idén nyáron?

Mindenki szeretné kipihenni az elmúlt időszakot

A bezártság és az otthoni munka kihívásai mellett számos olyan dolog nehezítette meg az életünket, amire a megoldás csak egy kiadós pihenés lehet. Ráadásul egyre több lehetőségünk van a kikapcsolódásra, így jogosan merül fel az igényünk a munkától való elszakadásra. Ezzel szemben áll a munkáltató érdeke, hiszen bizonyos iparágakban az élet újraindulása megnövekedett munkát eredményez, így nem szívesen engedik el a kollégákat hosszabb szabadságra.

Az idei évben is jellemzőek voltak a “kötelező szabadságok”

A karantén szabályozások és a járványhelyzet miatt idén is sok munkáltató döntött úgy, hogy az év első felében arányosan kiveteti a munkavállalóval a szabadságait, ennek következménye, hogy sokan nem tudnak több hetes szabadsággal és utazással tervezni. Pedig a feltöltődés és a pihenés mindenkire pozitív hatással van, főként a munkavégzés terén, a hosszabb szabadság hiánya ezért romló teljesítményhez vezethet.

Az újranyitás a toborzási folyamatokra is hatással lesz

A nyár ilyen szempontból mindig is egy csendesebb időszaknak számított, viszont az idei év sok szempontból izgalmasnak ígérkezik. Egy részről a cégek az elmúlt időszak óvatossága után kezdenek felbátorodni, igény van az új munkavállalókra, a bővülésre, ezért az álláshirdetések száma is kezd megnőni. Ezzel szemben, a legtöbb álláskereső, nem kezdi el a keresgélést a nyár folyamán, hanem megvárja a szeptembert, így a kereslet kínálat aránya változhat az eddig megszokotthoz viszonyítva.

A felvételi folyamatban valószínűleg nem lesz változás

Mint ahogy már megszokhattuk, a nyári hónapokban jelentősen belassulnak az interjúztatási folyamatok, hiszen a döntéshozók is jellemzően több hetes szabadságra mennek, ráadásul gyakran egymást váltják a kollégák, így rendkívül nehéz összeegyeztetni a találkozókat. Hiába a cégek bővülési szándéka, ez a helyzet várhatóan az idei évben sem lesz másképp, így nagyobb türelmet igényel az álláskeresők részéről.

More articles

Related jobs

Still looking for your dream job?

Subscribe to our newsletter and stay up to date with the latest news and offers!

Please provide your email address!