close
back to the blog
Dreamjo.bs
November 28
Lovable Workplaces

Megvannak a Szerethető Munkahelyek verseny 2022-es díjazottjai!

Idén már 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni.

Idén már 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni. A tavalyi évhez hasonlóan a verseny romániai szekciójában pedig az erdélyi vállalatok mellett Románia teljes területéről nevezhettek a cégek.

2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén még aktívabbak voltak a munkavállalók: most több mint 72 000 szavazat oszlott meg a nevező cégek között a közönségszavazás során.

Magyarországon 200 cég a közönségszavazás alapján érdemelte ki a díjat. További 8 magyar cég szakmai zsűri ítélete alapján nyerte el a HR és Employer Branding szakmai elismerést, míg további 2 cég a céges feliratkozók, vagyis azon munkavállalók véleménye alapján kapott különdíjat, akik jelezték az oldalon, hogy szívesen dolgoznának náluk.

Kik neveztek a Szerethető Munkahelyek díjért?

A nevezők többnyire a kisvállalatok (50,38%) és a mikrovállalatok (19,29%) közül kerültek ki. De a középvállalatok is szép számban képviseltették magukat (18,71%), és a nagyvállalatok  érdeklődése sem maradt el a tavalyitól (11,62%).

szerethető munkahelyek, verseny, díj, nagyvállalat, kisvállalat, középvállalat, mikrovállalatA hazai nevezők túlnyomó része (23,52%) a szoftverfejlesztésben tevékenykedik, de a kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparág is előkelő arányban szerepeltek. 

szerethető munkahelyek, verseny, díj, kisvállalat, nagyvállalat, középvállalat, mikrovállalat, szegmens, iparágFöldrajzi elhelyezkedésben a díjazott cégek leginkább Budapesten (77,5%) végzik tevékenységüket. A vidéki nagyvárosokból a legtöbb díjazott cég Debrecenből, Szegedről, Pécsről, Győrből, Székesfehérvárról, Veszprémből, Miskolcról és Kecskemétről került ki.

szerethető munkahelyek, verseny, díj, kisvállalat, mikrovállalat, középvállalat, nagyvállalat, lokáció, budapest, debrecen, szeged, győr, pécs, miskolc, székesfehérvár, kecskemét, veszprém

A díjért többször is versenybe szállnak a hazai cégek

A Szerethető Munkahelyek verseny növekvő népszerűségét a legjobban az mutatja, hogy az új nevezők mellett (21,44%) sokan már több évben is elindultak a megmérettetésen. A több mint 1700 nevező cég több mint 30%-a tavaly is, míg majdnem 58% 2020-ban is indult a versenyen. Az idei nevezők majdnem 4%-a pedig a verseny története alatt minden egyes évben elindult.

szerethető munkahelyek, verseny, díj, mikrovállalat, kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, nevezők, indulók, gyakoriságAmi a cégméretet, iparágat és lokációt illeti, a díjazottak esetében is hasonló arányok figyelhetők meg. Az pedig igazi örömhír, hogy nem egy olyan vállalat van, aki nem először kapja meg az elismerést.

A 200 magyarországi díjazott közül 81 cég nyerte meg első Szerethető Munkahelyek díját, de a többi vállalat már évek óta fenntartja saját szerethetőségét. 4 cég közülük is kiemelkedik! Ők már 6. alkalommal kapták meg idén a díjat: a BOOKR Kids, az Infosector,, a Számlázz.hu és a Webtown 2017 óta sorra minden évben elnyerték a közönségszavazáson a munkavállalók voksait.

szerethető munkahelyek, kisvállalat, nagyvállalat, mikrovállalat, középvállalat, díjazott, gyakoriság

Romániában így alakult a Lovable Workplaces verseny!

A romániai verseny során idén már másodjára nevezhettek az ország területéről bárhonnan a cégek. Itt mintegy 400 cég indult a díjért, a közönségszavazáson pedig több mint 6000 szavazat alapján dőltek el a díjazottak.

A nevezett cégek közül itt is a kisvállalatok voltak a legtöbben (61,87%), de a középvállalatok (16,27%) és a mikrovállalatok (12,73%) aránya is nőtt a tavalyi évhez képest. A nagyvállalatok közül 9,13% tartotta fontosnak a szerethetőséget.

szerethető munkahelyek, verseny, díj, románia, erdélyA legtöbb nevező cég Székelyudvarhelyen tevékenykedik (91 cég), de a tavalyi évhez képest már nem Csíkszereda a második lokáció szempontjából, hanem 51 céggel Kolozsvár! Csíkszereda 2021-hez képest csak egy hellyel végzett hátrébb a nevező cégek száma (40 cég) szempontjából. Fontos eredmény, hogy a nevezett cégek jelentős része (24,2%) már nem székelyföldi, hanem Románia egyéb részeiről érkezett.

Szakmai konferencia előzte meg a díjátadó rendezvényt

A magyar cégek közül a különdíjasok HR kategóriában a GLS Hungary, a Mito Digital, a Karrier Hungária és a Polygence lettek. Employer Branding kategóriában a szakmai zsűri a Diligent Hungary, a Piramis Építőház, a Presonate és a Valoro Consulting Kft. részére ítélte oda az elismerést! Dolgoznék itt kategóriában a közönségszavazatok alapján a nagyvállalati különdíjat az Unilever, a KKV kategóriában pedig a Supercharge kapta. Rajtuk kívül a TOP200  díjazott cég megtekinthető a verseny weboldalán.

A romániai verseny során 3 különdíjat nyerhettek el Employer Branding kategóriában a cégek. Itt a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, a Gutenberg Kiadó és a Székelyföldi Legendárium örülhettek az idén. A verseny angol nyelvű oldalán megtekinthető azok a cégek is, akik  bekerültek a TOP30 díjazott közé.

A díjátadót 2022. november 17-én online rendezvény formájában tartották meg, és szokás szerint egy egész napos szakmai konferencia előzte meg. Az előadók között volt többek között Dr. Vinnai Balázs (IVSZ Szövetség), Tomán Szabina (Toman Lifestyles Kft.), Pataky Piroska (Merlotworks), Kovach Anton (Active Holding), Wolf Gábor (Marketing Commando), Balogh Petya, Berkes Áron és Nagy-Földi Zita (Vodafone) és Gazsi Zoltán (Eisberg Kft.) is. A konferencia fő témája a digitalizáció térnyerése volt, de tartalmas és inspiráló előadásokat hallhattak az érdeklődők a hibrid világról és az adaptációs készségekről is. Kerekasztal beszélgetés során azt is körbejárták a szakemberek, hogy mi várható a munkaerőpiacon a jövőben, majd 5 különböző workshopon még az is terítékre került, hogyan érdemes a HR digitalizációt a nulláról felépíteni, a szabadúszó munkavállalók hogyan építhetnek fel nemzetközi portfóliót, illetve hogyan lehet egy munkahely nemcsak szerethető, de egyenesen imádható.

A konferencia előadásai és a workshopok hamarosan visszanézhetőek lesznek a Szerethető Munkahelyek oldalán és a DreamJobs YouTube csatornáján.

More articles

Related jobs

Still looking for your dream job?

Subscribe to our newsletter and stay up to date with the latest news and offers!

Please provide your email address!